Az egész országot elborító esőfelhő természetesen vasárnap is tartotta magát a feladatához, így szakadó esőtől szarrá ázva és viharos széllökésektől hánykolódva úsztunk le szegedig egy kisbusszal, miközben Noé bárkájának szétforgácsolt darabjait kerülgettük az utakon. Éljen a póker, meg a solti kocsmárosnők, előbbinek a sör árát, utóbbinak olyasmit köszönhetünk, ami gyakorlatilag priceless, úgyhogy tényleg nagyon köszönjük!
Összességében rendkívül elégedettek lehetünk, hiszen végre olyan meccset láttunk, amilyet mindig is akarunk és akarni fogunk egy bajnoki döntőben. Izgalmas, fordulatos, férfias, sportszerű, küzdelmes, színvonalas, hatalmas játékot. Statisztikákkal nem boldogítunk senkit, ráadásul nincs is ilyenünk, mert mint olyan, szurkolni érkeztünk a nap nélküli napfényes városba. Ennek megfelelően volt is ismerkedés/sörözés szegedi kollegákkal, ismerkedés/sörözés máshonnan jött veszprémi érzületűekkel, még vaterás üzletet is bonyolítottunk zökkenőmentesen rövid tartózkodásunk ideje alatt, szóval rendesen kitettünk magunkért, na. A hangulat, as usual, kiváló volt, mi mindig jól tudjuk magunkat érezni Szegeden, ha még nyerünk is ráadásul szoros meccsen, az nyilván egyenesen tökéletes. Ráadásul az elmúlt hetek történései kissé kiábrándítottak bennünket magunkból, mint ezt már említettük korábban is, na ezt a csalódottságot sikerült némiképp oldani magunkban ezzel a kis túrával. (Van olyan, hogy az ember kicsit kiszeret a csapatából. Na nem megcsalja vagy elárulja, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen csak több hibát lát meg benne, mint korábban. Ilyenkor egy megoldás van. Megfeszülten figyelni kell az apró momentumokra, melyek mosolyt csalnak az arcunkra, persze, hogy erre esély legyen, ahhoz maga a csapat is kell, de ezek vasárnap engem újra beetettek azzal, hogy igazi, nagybetűs csapatom van. "Lángol tehát a szerelmem újra, köllött hozzá egy szögedi túra".)
Visszanézés nélkül, csak nagyvonalakban. Nagyon nagyot játszott utolsó hazai meccsén az egész évben ronda balsorsát megélő Pick Szeged. Óriási motivációjukat nem nagyon kell magyarázni, már önmagában az is, hogy elég sokáig nyomták a nyitott védekezést, kész csoda. Ugyanis az ő erőnlétükkel normális esetben maximum 20 percig bírhatták volna. A meccset pedig maximum 40-ig, ahogy azt többször is hangoztatta egy előttem álló delikvens. ("még 3 percig bírják ezt", közölte a 35. perc környékén, a végét pedig tudjuk.)
A közönség is hozzátette a magáét ehhez a csodálatra méltó évvégi feltámadáshoz és gyönyörűen búcsúztatta a szegedet imádó, de ennek ellenére többször is csúnyán átbaszott edzőt, Dragan Djukic-ot.
Veszprémi szemmel némi kritika: folyton középen küzd(ött)ünk, próbáljuk/tuk ott megoldani, nyilván, akkora lövőerőnk van/lenne, hogy egyértelmű fegyverünk (lehetne) ez, de amikor nem megy, azt nagyon gyorsan be kéne látnunk és azonnal taktikát váltanunk, mert csak így tudunk előrébb jutni ezen a szinten. Jövőre ezt kell megtanulnunk!
A kapuspara tegnap nem ütötte fel a fejét, bár most a szegedi kórustól jött némi irónikus pericezés, viszont a rotáció még mindig nem az igazi mezőnyben. Be kell látni, hogy Terzic ballökőben kevés, ehhez képest viszont indokolatlanul sok időt tölt el támadásban, mint ahogy Perez is, mondjuk neki legalább megy a játék, de igen aktuális a kérdés: vajon meddig? Mi Sesumot szeretnénk már végre bal2-ben látni, lassan ott tartunk, hogy sokmindent megadnánk érte.
Némi dics: idén megtanultuk megnyerni azokat a meccseket, amik nagyon nem nekünk állnak. Idénre megtanultunk szörnyen szar játékkal is nyerni, szoros végjátékokat behúzni, egy góllal megmenteni. Ezekből együttesen pedig az következik, hogy idénre megtanultunk KÜZDENI, ami hihetetlenül fontos tényező.
Pick Szeged - MKB Veszprém 31:32 (13:14)
2. mérkőzés, Bajnoki döntő (a jegyzőkönyvet elhisszük és egyben köszönjük is az www.mkbveszprem.eu oldalnak!)
ps.: Pár hete tart ez a szurkoló/szurkolás mizéria, ami kezd már kissé az agyunkra menni. Szegedi oldalról még érthető ez a fene nagy túlérzékenység, hiszen a 2 év alatt 12:0, ami ugye jelenleg nagyon kinéz nekik, ami azért okot adhat némi humorvesztésre. Viszont hogy veszprémi oldalon miért jelentek meg nagyszámban a károgók, a szegedi méltóság megbántását nagyhanggal féltők, az csak most kezd letisztulni kis buksinkban. Lehet, hogy nincs igazunk amikor arra gondolunk, hogy 2009. február 08-nak "köszönhetően" a Veszprém kirakatba került és országszerte új számos szimpatizánst szerzett. Ami nagyon pozitív, csak hát ugye úgy tűnik, hogy az újonnan csatlakozottaknak lila ködös felhőjük sincsen arról, hogy 2 ilyen régóta egymással vetélkedő klub szurkolói milyen mélységig mennek egymás szivatásába sértődés nélkül 1-1 rangadó előtt. A tavalyi évben gyakorlatilag még az egészséges zrika is elmaradt a tragédia árnyékában, így néhányan talán most kénytelenek először szembesülni azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a szurkoló Veszprémben sem másfajta ember, mint teszem azt Szegeden. Viszont bármelyiket is összehasonlítani őrjöngő futballhuligánokkal igen nagy mellélövés. Elfajult a helyzet minden szinten, az igaz, de még mindig messze vagyunk a kritikus határoktól. Ezt nem belátni és tovább szajkózni a fair-play szellemében, igazán nagy blődség, szerintünk. Jó lesz, ha vége lesz már ennek az évnek, mindenki kicsit megnyugszik, aminek köszönhetően jövőre talán újra megfelelően tudunk kezelni egy-egy vicces pólót (előző posztban) vagy momentumot (majmos nénivel már tavaly is voltak gondjaik szegedi pajtásainknak, de az akkori humorvesztésük is indokolt volt ugye, 6:0-nál).
Ja és nem, amúgy mi nem sértődnénk meg, ha hasonlót látnánk veszprémi kárra, de tényleg.
